Az elmúlt hetek eseményei vezettek el odáig, hogy most egy, az eddigiektől picit eltérő - vagy talán mégsem? - posztot írjak meg Nektek.

A szinlgliség. Egyesek szorongva, szomorúan gondolnak erre a szóra, állapotra, mások fellélegeznek és mosoly kúszik az arcukra.

2 éve volt utoljára barátom, ami azt jelenti, hogy elég időm volt ízlelgetni a dolgot, hozzászokni és leszűrni a pro és kontra oldalait.

Először is, az én hozzáállásom a témához az, hogy NEM vagyunk félemberek egy pár nélkül! Nem kell mellénk egy pasi/barátnő, hogy kiteljesedjünk, egésznek érezzük magunkat. Rengeteg ilyen idézetbe futok bele, ami arról szól hogy "te vagy a másik felem", "miattad szebbek a napjaim", "te teszed széppé a borzasztó életem". Lányok, az a nagy bibi, hogy az régen rossz, ha CSAK egy fiú miatt jó az életünk, ő a boldogságunk forrása. Mert mi van, ha ne adj Isten, szakítunk a másikkal? Akkor irány a Duna? A válasz egyértelműen a nem.



Építsük ki a saját életünket, küzdjünk a céljainkért, járjunk suliba, legyen hobbink, menjünk el a barátnőinkkel bulizni, mozizni, kávézni, stb. Majd ha az életedben ezek a pontok mind meglesznek és önmagad legjobb változata vagy, majd akkor az a valaki észrevétlenül mellénk szegődik. Nem kell kergetni, imádkozni érte, siránkozni ha egyedülállók vagyunk.



Hiszen ha nincs párunk, annak számtalan előnye is van szerintem. Nem tartozol senkinek magyarázattal a tetteid illetően, nem kell helyzetjelentést adni, senki sem fog féltékenykedni egy buli után, nem kell más kedvére tenned, csak magaddal kell komprimusszumot kötnöd. Ezzel természetesen nem áll szándékomban általánosítani a fiúkat és a kapcsolatokat, mert nyilván ezek közül nincs jelen az összes minden kapcsolatban, dehát valljuk be, valamelyikkel biztos szembenéznek a párok.

Attól még, hogy mondjuk régen nem volt párod, nem kell beérned akárkivel! Főleg amíg fiatal vagy, bízz abban hogy lesz az álmaiddal megegyező társad, anyukám mindig azt mondta hogy majd vénlányként 40 évesen ráérek megalkudni és feladni az ideális fiú megtalálását és szerintem igaza van. Ezzel megintcsak nem azt mondom, hogy elítélem a komprimisszum kötést, dehát nem mindegy, hogy "lemondok" arról, hogy a pasimnak barna szeme legyen vagy arról mondok le, hogy tisztességesen bánjon velem és egyezzen az értékrendszerünk. Nem mindegy, hogy azon nem tudunk kiegyezni, melyik filmet nézzük vagy azon veszekszünk, hogy már megint miért beszél velünk úgy, ahogy egy nőhöz nem illik.

Igen, nyilván néha engem is elkap az érzés, hogy de jó lenne ha valaki végre túlmutatna a chatelésen, ha valaki szeretne és tisztelne és elvinne ide-oda, megoszthatnám vele az életem apró dolgait is, de aztán bevillan, hogy akarom annyira hogy esetleg olyan mellett kössek ki aki nem egyezik azzal amit én szeretnék? Minek stresszeljek rá annyira hogy rossz fiút vonzzak be? Ráérünk, hova sietni?



Szingli lányok, tehát ne szomorkodjatok, hiszen semmi okotok rá! Találjátok meg magatokat, szeressétek Ti úgy magatokat, ahogy attól a pasitól elvárnátok! Vigyétek el saját magatokat randizni, halmozzátok el magatokat ajándékokkal, meglepetésekkel!

A következő bejegyzésig is puszi,

Gréti