A női nemnek sosem volt könnyű dolga, sem a történelemben sem napjainkban. Viszont csodálatos, amit véghez vittünk! Kivívtuk magunknak a szavazati jogot, az egyenjogúságot. Számos meghatározó történelmi személy háta mögött egy erős, szerető asszony állt, akire támaszkodhatott a rossz időben. Kiről írt volna Ady Endre Adél nélkül, Marie Curie az intelligenciájával beírta magát a történelembe, mikor felfedezte férjével a rádiumot és a polóniumot. De elég azokra gondolni, akik ma is meghatározó szerepet töltenek be az élet számos területén : Coco Chanel, Miuccia Prada, Stella McCartney nevét még talán a férfiak is felismerik. Mind példaértékű hölgy, akik hittek magukban, s hajszolták álmukat.

Mint ahogy a nőmozgalmak idején, a mai napig is össze kellene fogni a nőknek, lányoknak. Ehelyett sajnos azt tapasztalom, hogy akár a social média valamelyik felületén, akár a való életben, durván bántják egymást. Irigyek, holott nem járnak a másik fél cipőjében, egymás magánéletében, párkapcsolatában vájkálnak. Könnyű szerrel hódítják el más párját - és igen, nyikván ehhez kell a pasi is, de egy igazi nő nem áhítozik más "tulajdonára". Az aranyos kis idézet, misszerint az igazi királynők megigazítják egymás koronályát, nos, nem valósul meg. Tisztelet a kivételnek, de egyre inkább azt látom, hogy egyes barátságok sem tiszták, könnyű szerrel szúrják hátba egymást, okoznak lelki, esetleg testi károkat egymásnak. Kérdezem én - egy igazi nő "megtépne" valakit? Én sosem láttam még a neten olyan videót, amelyben II.Erzsébet cicaharcba kelne a szolgálólánnyal, mert nem a megfelelő hőmérsékletű teát szolgálta fel neki - talán ez nem is véletlen.

Talán a 21.században kicsit elmosódtak a határok, a "szerepek", aminek pozitív velejárója, hogy nem veszik kevesebbe a női vállalkozókat, cégvezetőket, azonban a pasik szemében talán ez úgy jöhet le, hogy "oké, egyenjogúságot akartok, akkor nem állok az utatokba". Hiszen hány irodai zaklatásról hallani, amit egy esetleges férfi főnök megenged hölgy alkalmazottjával szemben. De evezzünk hétköznapibb vizekre : tegye fel az a lány a kezét, aki vezette már fel a randi lehetőségét a fiú helyett, akivel beszél. Persze ez megint személyfüggő, de nagy százalékban azt látom, a pasik kezdenek lemondani az őket megillető szerepről. Amire még az őskorban vagy akár a közép-újkorban vágytak, a kiszemelt nő becserkészése, meghódítása, mára már kezd kikopni. S ehhez mennyire járul hozzá az, hogy az ördögi körnek köszönhetően - amiben visszagurulunk ahhoz, hogy a pasik azt látják, a lányok próbálnak néha pasiként fellépni - a lányok bizony néha valóban eszüket vesztve rohannak a pasi után? És persze mivel takaróznak, mivel nyugtatják lelküket, ami igenis vágyik arra, hogy a pasi kezébe vegye az irányítást? "Jajj, ez már a 21.század, a lányok is megtehetik ezt és ezt". Kétség nélkül igaz, hogy egy lány is lehet céltudatos és határozott jellem, de könyörgöm, azért pár dolgot hagyjunk meg a pasiknak! Igen, nem hazudok, én is megtettem ezeket a dolgokat, de saját magamon tapasztalom, hogy nem ugyan annyira esik jól az egómnak az, hogyha a fiú hív el, mintha én ügyeskedek addig a szavakkal, míg megteszi. De hölgyeim - megintcsak tisztelet a kivételnek! -, ha taccsrészegen vonaglunk a buliban, vagy kitesszük non-stop magunkat a kirakatba, esetleg még a kocsis is lefordulna a székről a gyönyörű szókincsünktől, miért várjuk a csodát? Maximum egy olyan fiú invitálását zsebelhetjük be, aki ugyan ezeket az értékeket képviseli.

Nyilván nehéz megtalálni az arany középutat, az én számon is kicsúszik káromkodás, én is szeretek iszogatni és bulizni, de azért pasi jelenlétében érdemes tartani magunkat. Hiszen a mai társadalom hamar ítélő bíróság. És ami még rosszabb, hajlamosak vagyunk 1-2 rossz tapasztalat alapján mindenkit egyazon kalap alá venni - ergo elég pár olyan lány randipartner egy fiú életében, akitől elszörnyed, s utána az összes lányt beskatulyázza.

Én úgy hiszem, hogy bármennyire is markáns a fiú mellettünk, nekünk, nőknek van egy velünk született bájunk, kisugárzásunk, és igenis irányíthatjuk a kapcsolatainkat. Nyilván ha a kiszemelt elzárkózik a komoly kapcsolattól, nem mi fogjuk megváltani az életét, de igenis sok mindent elérhetünk, ha jók a kommunikációs képességeink. Persze nem akarok a rizsporos parókás időkben élő normákhoz hasonlítani egy mai, modern társadalomban élő lányt/nőt, de azért az ajtót akkoris nyissa ki előttünk a pasi! Minden férfi annyit enged meg vagy nem enged meg magának velünk szemben, amennyit mi engedünk. Ha nem akarunk felmenni hozzá az első randit követve - normál esetben - nem rángat minket fel. Ha csúnyán beszél velünk, esetleg keresetlen szavakat használ, s mi eltűrjük, akkor igenis mi vagyunk a bolondok. Igenis szólni kell, ha valami nem tetszik, mert senki más nem teszi meg helyettünk! Nőnek lenni nehéz, ránk marad a poklok pokla havi egyszer, de mi teremtünk új életet - s ezt ki más mondhatja el magáról?

Remélem ösztönző volt néhányotok számára az írásom! Ne feledjétek, találjátok meg az arany középutat, legyetek elbűvölőek, bájosak, játékosak - legyetek ízig-vérig NŐK!

Puszi,

Gréti