Sziasztok!

Mint ahogy ígértem a "sorozat" első posztjában, megérkeztem a következő kicsit mélyebb hangvételű poszttal, ami az önértékelés, magabiztosság témakört fogja boncolgatni, persze az én saját gondolataimmal, tapasztalataimmal.

Noha csak húsz éves vagyok, mióta beléptem a tinédzser, majd szépen lassan a fiatal felnőtt korba, bizony meg kellett küzdenem önmagam elfogadásával, a változások megszeretésével, a megváltoztathatatlan elfogadásával. Senki sem tökéletes, hiába is pörgetjük naponta százszor az Instagramot, csorgatjuk a nyálunk az igazi "pinterest/insta girl"-ökre. Az a pillanat, amit a kép megörökít, lehet tökéletes, de fogalmunk sincs róla, milyen problémákkal kell megküzdenie előtte vagy utána. A szerkesztő programokról pedig biztos hallottatok már, manapság már nem kell egy Photoshop ahhoz, hogy valaki hibátlan arcbőrt, szebb mosolyt varázsoljon magának, a legegyszerűbb kis ingyenes mobilos app is képes ezekre. Így hát fölösleges más tökéletes képei miatt önsanyargatásba kezdeni - rengeteg utómunka van egy-egy sok lájkot kapott kép mögött. A lájkok pedig tulajndoképpen mik is? Rányomunk kétszer egy képre, semmi több. A lájkoktól nem leszünk boldogabbak, egészségesebbek, nem ad nekünk szerető párt, ha nincs, vagy nem élünk tőle örökké. Az csak egy megfoghatatlan valami, aminek a száma sem tesz téged másoktól többé, jobbá.

A másik része az önbizalomnak az az, amikor van. Hülyén hangzik, de szerencsére már megannyi lány/nő rendelkezik magabiztossággal, ami szerintem szuper, hiszen kivétel nélkül MINDENKINEK jól kellene magát éreznie élete minden egyes pontján, helytől, szituációtól függetlenül. Hogy miért? Mert sokkal könnyebb egy rossz helyzetet úgy kezelni, ha azt mondjuk, majd lesz jobb is. Könnyebb egy kapcsolatból kilépni, ha hisszük, hogy vagyunk elég jó nők ahhoz, hogy lehessen még más is az életünkben. Viszont azt látom, rengeteg lányt ítélnek el azért, mert van önbizalma. Hogy irigység-e vagy csak simán a nagy átlag az önbizalmat összekeveri a beképzeltséggel, azt mindenki döntse el maga, az én véleményem szerint mindkettő szerepet játszik. Azonban tény, hogy az a nő, aki elégedett magával, az életével - amit megsúgok, mindenki maga alakít - nem kezd el mások képei alatt fröcsögni a kommentek közt, nem ír neki bántó, sértő üzeneteket. Az ilyen ember egészen biztos, hogy nagyon nincs rendben magával, vagy élete olyan szakaszában van, amit épp nem szeret. Egy magabiztos természet NEM EGYENLŐ a beképzeltséggel. Érezhető és látható különbség van a két dolog közt. Azért, mert valaki szélesen mosolyog a képen, csinosan fel van öltözve, miért lenne beképzelt? Ha valaki megköszön s elfogad egy bókot, miért egomán? Az lenne a helyes, ha azt mondanánk "jajj, dehogy, tök csúnya vagyok"? Akkor a másik, aki a bókot adta, soha többé nem fog próbálkozni, hiszen ez is egyfajta elutasítás, hiszen ő adott valamit a másiknak, amit nem fogadtak el. Sosem értettem azokat, akik nyilvánosan próbálják gyalázni a másikat. Engem is értek megszólások, mikor elkezdtem szeretni magam. Sok olyan lánnyal voltam körülvéve, akik lehet hogy sokkal szebbek vagy csinosabbak voltak nálam, de nem szerették magukat. Ez igenis kiütközik a külsőre. Elbújtathatjuk magunkat szép ruhák és igényes, sokáig felpakolt smink alá, de mit sem ér, ha tönkretesszük azzal, hogy úgy járunk-kelünk az utcán, mint Quasimodo - persze, ez most elég sarkított és felnagyított hasonlat volt, de való igaz, hogy a testtasrtásunk, amennyiben nincs semmi problémánk gerincünkkel, sokat hozzátesz az önképünkhöz. Hiszen melyik embert néznénk meg először, nemtől függetlenül? Aki behúzott nyakkal, összeesett vállakkal, vagy aki kihúzva, magabiztosan vonul végig az utcán?


Higgyétek el, az életben sokkal több dologra képes az, akinek van önbizalma, akiből magabiztosság sugárzik. Ha egy cincogó kisegér akar valamit egy zsúfolt helyen, meghallgatják? Sajnos nem. Viszont ha céltudatosan, erős jellemmel kinyitja a száját és elmondja a véleményét, máris megváltozik a helyzet. Az az ember, aki fél az élettől, tulajdonképpen saját magától is, hogy érhetné el legvadabb álmait? Hogy élhetne olyan életet, amilyet szeretne, ha bátortalan változtatni, hiszen a fejében az "úgysem fog menni", "kevés vagyok ehhez" szlogenek váltakoznak 0-24. Igenis tudd, hogy mennyit érsz. Légy tisztában az értékeiddel. Hidd el, hogy "érsz annyit", amennyit a kis fejedben lévő gondolatok szerint nem. Viselkedj úgy, hogy mások se tartsanak kevesebbre, másoknak is az jöjjön le, hogy érted megéri felmászni a legmagasabb hegyre is. Sose add félelemből kevesebbre, vagy mert azt hiszed, egyedül maradsz. Ha jóban vagy magaddal, egy idő után szívesen töltöd magaddal az időt, s nem másoktól, akár pasitól, akár barátnőtől, külsős személytől várni a boldogságot, mert tudod, az első számú személy aki megadhatja neked azt, az TE magad vagy.

Mindenki más, klisés szöveg de helyt álló. Mindenki különleges a maga módján. Sose feledd, hogy nem kell mindenkinek megfelelned és ne is hajszold ezt a vágyálmot, mert lehetetlen. Neked sem felelhet meg mindenki, neked sem "jöhet be" minden egyes férfi a világon, így te sem fogsz mindnek. Elég, ha annak az egynek fogsz, akit neked szánt a Sors. Szerintem az önszeretet képlete nem nehéz, csupán eljutni a végéig az. A bizalom - persze saját magadban - , elfogadás, nyitottság és pozitivitás adja ki. Nyitottnak kell lenni az új dolgokra, az élet szépségeire, nyitottnak kell lenni a lehetséges jóra. Hinni kell benne, hogy mindig van egy jobb út.


Nektek mi a véleményetek erről a témáról? Írtam olyat, amivel egyet tudtok érteni? Kíváncsi vagyok a reakcióitokra!

Gréti