Sziasztok!
Biztos sokatoknak van bakancslistája, vagy ha nem játszik ekkora tételben, szimpla kívánságlistája - tele dolgokkal, helyekkel, amiket ki szeretne próbálni, véghez vinni, látni, elérni.
Nos, nekem ilyen volt London - és mivel az már ki van pipálva a képzeletbeli felsorolásból, nyilván új teljesítendő dolog után kellett néznem.
Párizs.
Szeptember 7-8-9 közt végre eljutottam a "szerelem városába", amit minden eddiginél jobban vártam, ráadásul végre egy ismerősöm sem tudott tapasztalatokkal ellátni engem, amit külön imádok. Mindenféle kritika, negatív vélemény nélkül, magam tapasztalhattam ki a csodás várost.
Mivel rettentően élveztem ezt a három napot, Nektek is megpróbálom átadni ennek a csodás helynek a varázsát!
A szállásunkat az Airbnb nevű oldalon foglaltam - itt magánszemélyek hirdetik meg lakásaikat, apartmanszerű árakon. Ki lehet fogni nagyon jókat és bár a mienkkel nem voltam maradéktalanul megelégedve, az ötlet maga szuper.
A hely neve, ahol volt a szállás, Boulogne - Billancourt, ez kicsit a külvárosi részre emlékeztetett, de tíz perc sétára volt az egyik metróállomástól.
Párizsban rengeteg metróvonal van, szám szerint 12 - Londonban volt hasonló élményem. Nagyon meg kell tervezni előre, mi honnan megy, melyik állomásról egyszerűbb a megközelítés, illetve hogy visz-e oda busz, mivel az sok esetben közelebb tehet le a látványossághoz.
Az evés terén azt kell mondanom, semmi óriási különlegességet nem találtam. Volt egy Five guys nevű hamburgerező, ami egy Mekinek vagy Burger Kingnek felel meg ízben, de ezen kívül nem ettem semmi itthon nem kaphatót.
A sütizők kiemelkedően sokszínűek voltak, a Laduréé nevű kis hely kötelező, ha szereted a macaront.
Mivel két éjszakát és három napot töltöttünk kint, természetesen az összes kötelező turista pontot nem tudtuk beiktatni - viszont nem is bánom, ugyanis így lehetőségünk nyílt kicsit átvenni a város hangulatát - ami valóban mesés.
Mivel világváros, rengetegen lakják, mindenféle nációból vannak emberek, így azt vettem észre, hogy az utcán, közlekedési eszközökön nem egymás méregetése, kibeszélése a program, mint mondjuk nálunk. Viszont nem is igazán segítőkészek vagy empatikusok az emberek, nem nézik, kit löknek fel egy jó helyért a metrón - de ezt mindenki maga döntse el, hogy a negatív vagy pozitív oldalra helyezi.
Látványosságból is kijárt Párizsnak, pár kivételével mi is mindegyiket megnéztük.
Eiffel - torony
Ha Párizs, akkor ez a 324 m magas építmény jut eszébe - nekem legalábbis biztos. Valóban gyönyörű, ráadásul rettentően védelmezik, és plusz pont, hogy tiszta volt a környezete is.
Notre - Dame
A Disney által készített meséből mindenkinek ismerős lehet ez a székesegyház. Gyönyörű, hatalmas épület, a vízköpők az oldalán igazán ijesztőek, de eleganciát kölcsönöznek a falaknak.
Diadalív
A Champs - Élysées-t kettévágó diadalív szinte kötelező látványosság, ahogyan az a néhány sugárút is, ami "belőle" ágazik szét.
La - Faytette galéria
Akár szeretnél vásárolni benne, akár nem, Párizs luxus bevásárló központja kihagyhatatlan állomás. A több emeleten át tartó pláza egyik másik áruházzal sem hasonlítható össze, még a londoni Harrods üzlettel sem veheti fel szerintem a harcot.
Louvre
Bár nem csodáltam meg a Mona Lisát, a múzeum híres, piramishoz hasonlatos bejárata megért egy pillantást, a hozzá tartozó kert pedig hatalmas és elbűvölő.
Rue Crémieux
A külvárosi részen elhelyezkedő, apró utcácska méreténél sokkal híresebb - a házak mind színesre mázoltak és rengetegen járnak ide fotókat készíteni. Megtalálható a rózsaszín, kék, zöld több árnyalata is.
A látványosságokon kívül tettem egy körutat az egyik Sephorában is, ahonnan igazi kincsek tértek haza velem.
Mindenképp tervezek még visszatérni Párizsba, hiszen például a Versailles-i kastély és Disneyland kimaradtak, de így is maradéktalanul boldog vagyok.
Párizst gyakorlatilag bárkinek ajánlom - fiatalnak, idősnek, pároknak, szingliknek, mindenkinek aki él és mozog, hiszen leírhatatlan élmény a Szajna partján sétálni, croissantot majszolni - ami egyébként mindenhol nagyon finom volt! - és este elmerülni a város fényeiben. Bármennyire is nagy város, nincs annyi látványosság, amin végig kellene rohanni, megtagadva magunktól a laza, kötetlen sétákat. Életem legszebb utazása volt, bátran kijelenthetem, hogy a legszebb város, ahol eddig jártam - maga mögött hagyva a nagy kedvenc Londonom és Rómám.
Remélem tetszett Nektek a bejegyzésem és Ti is kedvet kaptatok ehhez a városhoz!
Az Instagram-on több fotót is találhattok, lessétek meg!
A következő bejegyzésig is puszi,
Gréti
0 megjegyzés